1907 nyarán Csontváry két cédrusképet festett Libanonban. Nem tudni, melyiket festette előbb, de ez az értékelés szempontjából nem lehet perdöntő. Németh Lajos szerint mindkettő szuverén értékű főmű, Csontváry önmegvalósításának magas szintű emlékműve. Azonosságuk és különbözőségük sokkal inkább vizsgálódás tárgya lehet, semmint az időbeli sorrend feletti meddő találgatás. Mindkét kép konkrét élmény hatására született. A magányos cédrus uralkodik a tájon, a zarándoklás cédrusa pedig nagyobb a hegyeknél is. Az előzőt önarcképnek, önmaga kifejeződését megtestesítő médiumnak is tekinthetjük, míg az utóbbi szimbólumvilága sokkal általánosabb, összetettebb. Ott a fa az örök megújulást, az elmúláson úrrá lett örök körforgást szimbolizálja, itt a fa szabályos korona alakzatával, isten szeme háromszög formájával, az örökkévalóságot, az isteni eredetet, az isteni tökéletességet jelképezi. Itt a fa kettős törzsű ikerfa, egymástól független, lombkoronája azonban szorosan összefonódik. A kettő együtt alkot egészet, klasszikusan tökéleteset. Németh Lajos szerint a kompozíció egyik legfontosabb eleme az egység és kettősség ellentétpárja. A fa a polaritások, mint asszony-férfi, mint az élet és halál dialektikus egységének szimbóluma. Életfa. Egyúttal ősforrás is, s mint ilyen, karakterében félreérthetetlenül kétnemű. A bal oldali fán ül a sasmadár, a bölcsesség, a tudás és a lélek jelképe. A fák körül kerengő lovasok és táncos tündérlányok az élet örök mozgását szimbolizálják. A festmény színharmóniája is a klasszikus tökéletesség és az isteni fenség kifejezését szolgálja. A levegőég haragos sötétkékje finom fokozatokban megy át halványkékbe. A fa felfelé törő piramis alakú lombkoronáját a lemenő nap sugarai - Csontváry sajátos megfogalmazása szerint az esti pirkadat - mint felfelvillanó fénynyalábok pásztázzák olykor vörösen izzítva és harsányan megvilágítva az ágakat és a leveleket, a zöldeknek rendkívül változatos árnyalataival, az ég kékjével feleselő ünnepélyes színharmóniát teremtve. Mindezt felerősíti a Libanon lazacrózsaszínű hegylánca és a vasoxidtól vöröses színben tobzódó, a lemenő nap sugaraitól - hullámtarajhoz hasonlító - megcsillanó föld, lent a cédrus tövében. A fenséges életfát, mint áldozati szinteret, kartáncot lejtő fehérruhás nőalakok veszik körül. Az előtérben ácsorgó lovasok tarkaruhás csoportja, a háttérben a fatörzs mögött fel-alá galoppozó lovasok lüktető ritmusú vonulása rajzolódik ki.

(forrás: wikipedia)