A vonalkódok története az ötvenes években kezdődött. Először vasúti kocsikon, majd az amerikai postai járműveken próbálták ki. Először 1966-ban jelent meg, de tömeges elterjedésére csak 1973-ban került sor, amikor az amerikai kereskedelmi szektor bevezette a UPC-t (Universal Product Code). A technológia tömeges elterjedésének azonban még jó ideig gátat szabott a vonalkód-leolvasós pénztárgépek magas ára, így ez a világ gazdagabbik felén is csak a nyolcvanas években következett be.

A vonalkódok olvasási sebességük, pontosságuk, és nagy funkcionalitásuk miatt váltak széles körben népszerűvé. Ahogy kényelmes használatuk miatt folyamatosan elterjedtek, a piac olyan kódokat igényelt, amelyekben több információt lehet tárolni, és mindezt kisebb területen. Olyan alternatívákkal próbálkoztak, mint például a vonalkód számjegyei számának növelése, vagy többszörös vonalkódok létrehozása. De ezek tovább bonyolították az olvasási műveletet, és növelték a nyomtatási területet. A 2 dimenziós kód volt a válasz ezekre az igényekre.

A 2D kódok folyamatosan fejlődtek a halmozott vonalkód-módszertől a megnövekedett információsűrűségű mátrix-módszerig.

Többféle kétdimenziós kódot is kifejlesztettek, melyek közül a legelterjedtebbek a PDF417, a DataMatrix, a MaxiCode, és a QR Code. Az első hármat az USA-ban fejlesztették, míg az utolsót Japánban.

A QR kódról
A QR kódot a japán Denso-Wave fejlesztett ki 1994-ben, azzal a céllal, hogy megkönnyítse az egyes autóalkatrészek azonosítását a gyártás folyamán. Nevét az angol Quick Response rövidítéséből kapta (gyors válasz), amely utal a gyors visszafejtési sebességre, és ebből adódóan a gyors válaszadó képességre. Hibatűrő képessége és a támogatott adatformátumok miatt hamar népszerűvé vált a kétdimenziós kódok között is. Nemzetközi szabványként való elfogadása után még gyorsabb terjedésnek indult, nem csak ipari, hanem hétköznapi alkalmazásban is.

A QR kód egyik legnagyobb értéke, hogy vízszintes és függőleges irányban is tartalmaz információt, míg a vonalkód csak egy irányban. Jó tulajdonsága továbbá, hogy a sarkokban található négyzet alakú mezők miatt könnyű szkennelni, valamint bármilyen szögből fényképezve (akár elforgatva vagy megdöntve is) könnyen azonosítható és feldolgozható adatot kap a szkenner.

A QR mátrix többféle méretű is lehet: 21 x 21 pontból álló 1-es mérettől a 177 x 177 pontból álló 40-es méretig. (Minden magasabb verziószám 4 képponttal nagyobb oldalanként.)

QR kód adattárolási képessége
Amíg a vonalkód maximálisan csak 20 számot képes tárolni, addig a QR kód több százszor annyi adatot képes kezelni. Sokféle adat tárolására alkalmas, mint például numerikus, alfabetikus karakterek, Kandzsi, Kana, Hiragana szimbólumok, bináris, és ellenőrző kódok. Ezek maximális mennyiségét az alábbi táblázat tartalmazza:

Csak számokMax. 7089 karakter
Alfanumerikus értékekMax. 4296 karakter
Bináris adatok (8 bites szervezésben)Max. 2953 bájt
Kandzsi/Kana írásjegyekMax. 1817 karakter
A QR kód akár személyes azonosításra is szolgálhat, ilyen például a németországi Lufthansánál nemrégiben bevezetett elektronikus check-in rendszer, amikor is az utas „beszállókártyáját” a telefonjára kapja meg, mobilkód formájában, melyet a beszálláskor leolvashat a légitársaság. Ez az e-beszállókártya a fontosabb adatokat, így az utas nevét, a járat számát és az indulás időpontját tartalmazza, így a csak kézipoggyásszal rendelkező utasoknak a beszálláshoz mindössze a biztonsági ellenőrzést kell elvégezniük. A beszállási kapunál egy szkenner olvassa le a mobiltelefonról a jegy adatait és az utas teljes mértékben papírfelhasználás nélkül repülhet a Lufthansa járaton.

Mivel a QR kód nagy mennyiségű adatot képes tárolni, valamint wap- illetve webcímek tárolására is alkalmas. Rendszerünk ezt a lehetőséget használja ki, a QR kódok az egyes kiállított objektumokról szóló információk webcímeit tartalmazzák.